"A Villámharcos" 3. Fejezet

Hikari erőt véve magán benyitott az ajtón. Nem tudta mire számítson, de amint belépett látta, hogy Akari benn ül az anyja melletti trónon, és ez nyugalommal töltötte el.

„Azt hittem, hogy ő nem lesz ma itt… Elvégre tegnap még nagyon dühös volt, de…”- gondolatait félbeszakította valaki hangja.
-Késtél!- hangzottak el a súlyos szavak apja szájából.
-Bocsánat!-hajolt meg gyorsan Hikari, majd az apja melletti trónhoz szaladt, hogy leülhessen. Elég lassan jutott csak oda, ugyanis a kimonója alja elég szűk volt. Ám amikor leült, még levegőt se volt ideje venni, mert a családdal várakozó vén rögtön elkezdett magyarázni.
-Ifjú hölgy, hadd mutatkozzak be!Gennosuke Akio vagyok, a vének vezetője. Azért jöttem, hogy…
-Hogy elmondja nekem, mi lesz a feladatom, miután ennek a találkozónak vége.- szakította félbe Hikari az öreget, miközben ruháját igazgatta.-tudom.
-I…Igen…- mosolyodott el a férfi.
Hikarira apja és anyja szúrós pillantásokat vetettek, amire a lány rögtön elmosolyodott. Kívülről fújta egy ilyen találka menetét már. Köszönés, bemutatkozás, magyarázás, nevetgélés, elbúcsúzás, szakézás (persze csak a felnőtteknek: P).
-Kérem, folytassa Akio úr. És bocsánat a lányom viselkedése miatt.-szólt az anyja.
-Rendben.Hikari, mint azt te is tudod, amint…-„amint betöltöd a tizenötödik életévedet, el kell menned a Tacu-szigetre, hogy ott megtaláld az ősi Sin-karperecet, ami hátralevő életedben kordában tartja majd a félelmetesen nagy erődet. Tudom, de nem értem miért beszélnek úgy rólam, mint ha egy szörnyeteg lennék, elvégre még nem öltem meg senkit sem.Soha.Egy küldetésemen sem, pedig megtehettem volna, na mind egy. Ez a vénember annyit tud beszélni, hogy majd el alszom. Csak beszél…és csak beszél… és csak… Hé! Mi lesz a mai ebéd? Talán sült kacsa? Fúúj azt utálom, inkább csirkét szeretnék! Igen, sok rizzsel és édes savanyú szósszal! Nyammi!”-kavarogtak az érdekesebbnél érdekesebb gondolatok a lány fejében.
-Szóval ez lenne a dolgod.- fejezte be Akio úr a mondandóját komoly ábrázattal.
-Értettem,minden világos.-bólogatott Hikari, pedig az ég adta világon egy szavára sem figyelt. Hol az ablakot bámulta, hol a ruháján lévő selyemmintázatot vizslatta, hol a trón karfáján lévő sárkányfejet birizgálta…egyáltalán nem figyelt semmire.
-Hálásan köszönjük Akio úr,hogy ide fáradt.- szólalt meg Hatagashira nagy úr felállva trónjáról.
-Igazán hálásak vagyunk magának, hogy elmagyarázta Hikarinak mi lesz a dolga.- mosolygott Kireina úrnő. Majd férjével egyszerre meghajoltak,kifejezve hálájukat Gennosuke úrnak.
-Ez csak természetes.-mosolyodott el a férfi-A villámharcosnak elvégre tisztában kell lennie a sorsával.
„Hogy mennyire igazuk van, de tényleg!Kár,hogy egy szavára se figyeltem…de biztos megoldom ezt is valahogy…remélhetőleg…”-gondolta Hikari, miközben éppen kisurrant volna a trónteremből…de Apja ezt megakadályozta:
-Hikari,légy szíves köszönd meg, hogy Akio úr időt szánt rád!
-I…Igenis! Nagyon szépen köszönöm!- hajolt meg gyorsan, majd utána gyorsan kisurrant a helyiségből.Amint kiért, gyorsan bezárta az ajtót maga mögött, és az eddig tüdejében összegyűlt levegőt, lassan,megkönnyebbülten kifújta.
-Fhúúú!Ezen is túl vagyok!-mosolygott.
-Igazán?Emlékszel egyáltalán valamire amiről benn beszéltünk?-szólalt meg Akari,akit eddig Hikari észre sem vett. Ő éppen a hatalmas kapuval szemben lévő fa árnyékában állt. Hikari nagyon megijedt.
-P…P…Persze, mindenre! De várj csak!Te is beszéltél?
-Szerinted?-húzta föl Akari az egyik szemöldökét.
-Nem?
-Most buktál le!Haha!Én is beszéltem,méghozzá nem is keveset,arról, hogy a küldetéseden, hogy tudnánk neked a legmegfelelőbb védelmet biztosítani!
-Tényleg?Ohh…-nézett maga elé le Hikari-Nem gondoltam volna, hogy a tegnapi nap után még érdekel, hogy mi van velem…-Tette jobb karját tarkójára főhősünk,de nem vette észre, hogy eközben a kimonója ujja lecsúszik onnan, és a „friss” tetoválása meglátszik.-Hehe…
-Hi…Hikari!Az ott mi a kezeden?- kérdezte ijedten Akari.
-Ja, ez? Semmi, csak tegnap este keletkezett egy új a testem, tudod,hogy megy ez…hehe!-nevetgélt a lány, miközben gyorsan visszahúzta a ruhája ujját a kezére.
-De Hikari,ez nem olyan mint a többi!
-Miért?Nekem ugyan olyannak tűnik…csak egy szem…ugyanolyan stílusú,mint a többi…
-Nem figyeltél egyáltalán?!Az öreg azt is elmondta, hogy mi lesz ha megjelenik a szem tetoválás,aminek jing-jang jel van a közepén!-kiabált húgával Akari.
-Mi lesz?-kérdezte ijedten Hikari.
-Már 3 nap múlva el kell indulnod, holdtöltekor. Nincs időd megvárni a az utána következő harmadikat, mert abba talán bele…bele is halhatsz!
-Komolyan…?-ijedt meg Hikari- De te ezt honnan tudod?
-ONNAN,HOGY FIGYELTEM,TE ZÁPULT AGYÚ!-ordította le Akari.-Tünés azonnal szedd össze a küldetésre a holmikat! Én foglak elkísérni! Nincs időnk megfelelő embereket találni már a védelmedre.Elvégre a jel már ott van!Siess,én beszélek apuékkal!
-O…Oké…De Akari…Te nem haragszol már rám,tudod emiatt a villámharcos dolog miatt…?-kérdezte zavartan Hikari.
-Argh…NEM…azt azért mondtam,mert nagyon ideges voltam,de…de most siess összepakolni, mert nem akarok az utolsó pillanatban várni rád, míg elkészíted a dolgaidat!-rohant be a trónterembe Akari.
„Nem…nem haragszik rám?És ő kísér el a küldetésre?A…Akari…”-szöktek örömkönnyek a szemébe.Majd azokat letörölve gyorsan szobája felé vette az irányt.Úgy rohant ahogy csak tudott,de egy váratlan személybe ütközött…
-Aú!A fenébe…-morgott Hikari-A hátsóm…-majd gyorsan feltápászkodott, de a vele szemben sütő napsugarak miatt csak nehezen tudta kivenni az előtte álló ember alakját.-Sajnálom, nem figyeltem…-majd hirtelen ledöbbenten kezdett bámulni.
-Szia Hikari.-szólalt meg a lány akibe beleütközött.
-O…Otsune?Te,itt?Hogy hogy?-mosolyodott el döbbenten Hikari.
„Te jó ég!De hiányzott már!Drága Otsune!A legjobb barátnőm!”
Hikari nem hagyta, hogy Otsune újra megszólaljon, rögtön odaugrott hozzá, hogy megölelje rég nem látott barátját…:)