Középkori Japán kaland…
-CSÖÖÖÖÖRRRRR!!!- szólalt meg az ébresztő óra.
-Na, ne már! Máris reggel van? Ezt nem hiszem el!- vágta hozzá Hiroto párnáját az órához. Ezután sietve belebújt uniformisába, amit a japán diákok többsége ki nem állhatott, de ő szerette. Úgy érezte, hogy így mindenki egyenlő. Nem szerette, ha valaki többnek gondolta magát, mint ami. Mert ő sem tette. Ez volt az egyetlen dolog, amit ki nem állhatott, és a barátaira is rászólt, ha kellett ezért.
-Hiroto! Kész a reggeli! Siess, mielőtt kihűl!- kiáltotta az anyukája, a kedves Sora.
- Máris megyek anyu!- szaladt a fürdőbe.- Gyors fogmosás, mosdás, egy kis zselé a hajba és már indulhat is a nap!- mondta magának. Gyorsan végzett ezekkel, és már futott is le a lépcsőn. Mikor már majdnem leért a földszintre, látta, hogy az anyukája éppen felmos.
-Csak óvatosan Hiro, nehogy megcsússz!- mondta fiának.
-Jó anya, figyelek!- vetette oda kedvesen a fiú. Berohant a reggeli pirítósáért, és ezzel a lendülettel indult volna ki az ajtón, de… hirtelen meglátta, hogy az anyja megcsúszik a padlón, ösztönösen odarohant, hogy elkapja, ami sikerült is, mert hiper sebességgel sikerült odaérnie, ezzel megakadályozva a balesetet.
-Köszönöm fiam. Tudtam, hogy gyorsan futsz, na de ennyire…- lepődött meg az anyuka.- De siess, mert elkésel.- nyomott gyors puszit Hiro homlokára.
-Nem kések el! Nyugi időben vagyok! Szia, anya! Suli után jövök!
-Szia! Sok sikert az előadásodhoz Hiro!
„Oh, basszus! Ma lesz az előadásom Japán első császáráról Dzsimmuról! Remélem Akira és Harumi készültek… tegnap nem tanultam egy betűt sem… de legalább végigvittem a Száguldó-Zombik-at! Én vagyok a videó-játékok királya! De Harumi megöl, ha ezt megtudja… ajj! De Hirot megeszi majd a sára irigység! Hehe! Ő még csak az ötödik szintnél tart.”- gondolta Hiro.
Ugyanekkor…
-Tankonyvek bepakolva, tolltartó bepakolva, uzsonna bepakolva… minden rendben.- mondta magának Harumi.
„Mikor jön már ez a lány? El kelle ne még mosogatnia.”- hallotta meg anyukáját Harumi.
-Máris megyek anya!- kiáltotta le édesanyjának Harumi.
-De édesem, nem is mondtam semmit.- kiabált fel lányának.
Harumi elgondolkozott. „De akkor mégis… mi volt ez…”
-Mind egy, most sietnem kell Akiráék már tuti, hogy ott várnak a megállóban!
Ilyn tájt reggel…
-Jajj de aranyos kutyus vagy! Igen te!- guggolt le, és simogatta Akira egy kutya fejét, aki a buszmegálló oszlopához volt kötve.
Ám amikor felállt a kutya mellől, hirtelen megszédül, és gondolatban látta, amint egy kislány a járda szélén szalad a lufija után, és hirtelen az uttestre fut ki, merta szél felkapta a játékát, és egy autó elcsapja. Mikor Akira fejében ez a „látomás” eltűnt, ijedve látta meg , hogy az a kislány, aki az előbb a fejében járt, tényleg ott rohangászik. De amikor a kislány már az út szélére ért, Akira nem tétovázott. Gyorsan felkapta a kislányt, és még a lufit is sikerült elkapnia.
-Tessék! Ne játssz ilyen veszélyes helyeken.- szólt intően a kislányra.
-Igenis bácsi.- mosolyodott el a kislány, majd elszaladt.
-Én bácsi?! Még csak tizenöt vagyok!- kesergett Akira.
-Én inkább tizenkettőnek saccolnám, de ahogy akarod. Mosolygott ráa szép Harumi.(pont ebben a pillanatban ért a buszmegállóba)
-Sziasztok!- kiabált át Hiroto a buszmegállóban álló barátainak.
-Szia! Siess, mindjárt itt a busz!- kiáltotta válaszként Akira és Harumi.
Mikor Hiroto odaért a zebrához, már a lámpa majdnem átváltott pirosra, de ő a reggeli sebességgel átfutott még.
-Ezt… ezt… hogy csináltad?- kérdezte meglepődve Akira.- Egyszerűen hihetetlen! Nem is lehetett látni, olyan gyorsan futottál!- ámuldozott.
-Igen Hiro, hogy csináltad?- kérdezte Harumi nagy csillogó szemekkel.
Hiroto zavarba jött.
-Nem tudom, hát csak…- de nem tudta befejezni a mondatot, mert a busz éppen beállt a megállóba.
Felszálltak, és egészen a gimnázium melletti parkig mentek.
-Hiro,te végigvitted a játékot?- kérdezte kikelve magából a szelburdi Akira.
-Ho… honnan tudod? Nem is mondtam.- emelte kezeit védekezően maga elé a villámlábú Hiroto.- Gondolatolvasó vagy, vagy mi a fene?
-… nem tudom… de volt egy látomásom az előbb, hogy ezzzel fogsz hencegni…
.Mind egy,a lényeg, hogy igen de…- nem tudta befejezni a mondatot, mert tüsszentenie kellet. – Ha!Ha!Hapciii!- Hirteken szikrák jöttek az orrából.
-Harumi ijedten pattant föl a mellete lévő ülésről.
-Mégis mennyi csilit ettél te, hogy tüzet fújsz?!- szólt ijedten a szép Harumi.
-Semennyit, csak kicsit meg vagyok fázva…- törölte meg az orrát a fiú.
Harumi óvatosan visszaült mellé.
-Ha lehet Akirára tüsszents, neki semmi sem árt. nyújtotta ki a nyelvét barátjára.
-Hehe! Jó…
Majd amikor leszálltak és elkezdtek sétálni, akkor hirtelen Akira meglátott valamit.
-Srácok! Figyeljetek! Oda, oda!- mutatott a parkban lévő bokrokra.
-Mégis mit kéne figyelnünk Akira?- kérdezte a szép Harumi.
-Harumi nézd!- suttogta neki Hiro.- Egy sárkány!
-Mi ne hülyéskedj Hiroto? Sárkány? Ez már a 21. század!- értetlenkedett a szép Harumi. Aztán mikor alaposabban megnézte a bokrot, ő is meglátta.- Te jó ég! Tényleg ott van! Milyen szép piros színe van!
-Kövessük!- mondta Hiro.
-Oké, gyerünk!- kiáltotta el magát Akira.
Harumi nem igazán díjazta az ötletet, és már indúlt volna tovább, de Hiro megragadta a csuklóját, és magaután rántotta. Csak futottak és futottak, mígnem az aprócska gyík, befutott egy szentélybe. De ők még oda is követték, és mikor beléptek látták, hogy az üldözöttjük rájuknéz, majd egy hatalmas Buddha-szobor mögött eltűnik. Egymásra néztek, majd ugyan így tette. Amint „áthaladtak” az átjárón, meglepetten látták, hogy a középkori japánba csöppentek. Mesés volt! A táj gyönyörű volt. vízesések, cseresznyefák, havas tetejű hegyek. A táj csodálását azonban félbeszakította egy hadsereg megjelenése. gyorsan elbújtak egy hatalmas szikla mögött, ami az ottani erdő szélén volt. Innen már biztonságosan tudták figyelni az eseményeket. Látták, ahogy az első japán császár (eddig csak régi festményeken látták, de rögtön felismerték) Dzsimmu kiadja a seregének a parancsot a védekezésre. Az ellenség nem tétovázott, rögtön lerohanta őket. Kapitányuk gonosz kacajban tört ki.
-Te jó ég! srácok ez a fazon teljesen olyan mint Kuroi! Utálom! Lenyúlta a barátnőmet az a szemét! Mégis mit képzelt?!
De amikor Hiro ezt a mondatot befejezte furcsa érzés fogta el… a testét nem bírta megmozdítani… és Akira és Harumi sem.
-Akira segíts! Nem bírok megmozdúlni!- könyörgött a szép Harumi.
-Nem tudok! A testem…- nem tudta befejezni a mondatot, mert hirtelen hatalmas fény kezdett el áradni mind a hármukból. Mikor ez a jelenség elmúlt, meglepetten néztek egymásra. Harci öltözetben voltak, és idősebbnek látszottak.
-Harumi, hogy neked milyen jól áll a mellvért!
-Mi?- nézett magára Harumi. Látta, hogy tényleg vért van rajta.- Ez mégis, hogy lehet? Mi történt velünk.
-Hát az, hogy amikor az ember a kamaszkorban van, a különböző hormonok megindulnak, és a lányoknak…- de nem tudta befejezni a mondatot, mert Hiroto elcsitította őket.
-Akira tudjuk, jól van!- mosolygott- Harumi igazából nem tudom, mi történik velünk, de élvezzük ki! Segítsünk a császárnak!
-Mégis hogyan Hiroto? Nem vagyunk szuperhősök! A ruha már megvan, de nincs szupererőnk!- mondta Harumi.
-Hééé! Gyerekek, nézzétek, mit tudok!- kiáltott fel a szeleburdi Akira.
A másik kettő meglepetten látta, hogy éppen egy tornádót formáz a kezével, ami egyre csak nagyobb, és nagyobb lesz, végül már nem bírja kordában tartani. A tornádó az ellenséges hadsereg felé vette az irányt, felkapta őket, és elvitte jó messzire. A megmaradt katonák látványa arra késztette a vezérüket, hogy visszavonulót fújjanak.
-Ezt, hogy csináltad?- kérdezte kiakadva Harumi.
-Hát nem tudom, csak elkezdtem a csuklómat forgatni, mert melegem volt, és egyszer csak egy mini tölcsérszerű valami volt a kezemben.
-Ez király volt!- Harumi már odaugrott Akirához, hogy adjon neki egy pacsit, de mikor odaugrott hozzá,hirtelen a mellette lévő földdarab felrepült az égbe. Mikor leesett annyira megijedt, hogy Akira karjába ugrott.
-És ez mégis mi volt?- nevette el magát Hiroto.
Éppen lépett oda a többekhez, de tüsszentett… tüzet. A körülötte állók nagyon megijedtek.
-Hehe! Ez kezd egyre furcsább lenni… ha tovább maradunk itt természeti katasztrófát okozunk!- mondta zavarában a gyorslábú Hiroto.- menjünk innen, valami biztonságos helyre.
El is indultak, és egy hely oldalban lévő vízesésnél kötöttek ki. Itt nyugodtan kipróbálhatták az „új” erejüket. Ezen a helyen éjszakáztak, és másnap ágyúdörgésre ébredtek. Ezt először Harumi hallotta meg. Már kilóméterekkel azelőtt, hogy az ellenség a palota közelében lett volna. gyorsan felébresztette a többieket. Hiroto álmosan csak annyit mondott:
-Gyerekek, akadályozzuk, meg ezt a háborút aztán aludjunk tovább.
-Oké…- jött az egybehangzó válasz a többiektől.
-Akira látsz valamit?- kérdezte Hiroto, miközben lábszárvédőjét magár a erősítette.
-Akira egy ideig csak bámult maga elé, majd hirtelen felkapva fejét megszólat:
-Sietnünk kell! Különben a császár serege veszít, és ki tudja annak milyen következménye lehet!
-Ne is mondj többet! Gyerünk!
Gyorsan átvágtak az erdőn, és míg az ellenség felállt volna a palota elé, addig ők a császár hadsere elé álltak. A katonák furcsán pillantgattak egymásra. „Mégis kik ezek? Mit keresnek itt fegyver nélkül!”
Mikor az ellenség már közel volt, Harumi odakiabálta nekik:
-AKI ENGEM FELKELT, AZ NEM ÚSSZA MEG SZÁRAZON!- majd dobbantva egyet az alatta lévő földön egy hatalmas földdarab emelkedett ki. Ezt ráirányította az ellenségre, és mikor odadobta föléjük azok lebombázták, de így is okozott károkat. Hiroto és Akira együttesen egy „tűztornádót” csináltak és ezzel az ellenség maradék katonáját is eltakarították. De sajnos, az ellenség csak folyamatosan özönlött a szemközti erdőből. A három barát lótuszülésben leült egymással szemben, megfogták egymás kezét. Egy ideig nem történt semmi, de ők tudták, hogy fog. És igazuk lett. Az égből három hatalmas sárkány szállt le. Egy fehér, egy barna, és egy piros. Felültek a hátukra, és egyenesen az ellenség fölé repültek. De a szép Harumi hirtelen lecsúszott a sárkányról és zuhanni kezdett.
-ÁÁÁÁ!!! SEGÍTSÉÉG!
Hiroto rögtön alárepült és elkapta.
-Legyél egy kicsit óvatosabb. Mit csinálnék ha te megsérülnél nekem?
-Tessék?- kérdezte Harumi meglepetten.
-Semmi! Nem mondtam semmit.- kapta el a fejét zavarában Hiro. „Mégis, hogy mondhattam ki ezt hangosan? Totál idióta vagyok… ”
Harumi Hiroba kapaszkodva visszajutott a sárkányához. Amint újra ráült, rögtön az ellenség felé vette az irányt.
Hiroto mosolyogva nézett utána, de a mellete elsuhanó ágyugolyó, és a sárkánya dühös szárnycsapkodása visszazökkentette a világba.
-Hiro, ha nem figyelsz neked annyi! Ez nem videójáték!- nyújtotta rá ki a nyelvét a szeleburdi Akira.
-Még ebben is jobb vagyok, mint te!
-Azt csak hiszed!
A rövid csevegésük végén társuk után eredtek, hogy segítsenek neki.
A sárkányok és az ő erejük együttesen legyőzhetetlen volt. A barna hatalmas földrengést okozott, a fehér tájfunt, a piros pedig tűzesőt. Hála a sárkányoknak az ellenség örökre eltűnt a föld színéről, egyedül a vezetőjük élt még, de az mikor meglátta a hatalmas égi lényeket, kegyelemért könyörgött. A katonák elvitték a palotába, ahol megkapta méltó büntetését. Ezután a kis hármas leszállt a sárkányokról, köszönetképpen meghajoltak. Ezeket a lényeket maga Megami főistennő küldte, ők voltak a védelmezői. Hi a tűz istene, Daichi a föld istene, és Iki a levegő istene. Miután a sárkányok visszarepültek az égbe, a katonák már oda mertek merészkedni hozzájuk, és behívták őket a palotába, mert a császár beszélni akart a három hőssel,aki megmentette Japánt.
Amint beértek a palotába, rögtön a császárhoz vezették őket. A trónteremben már várta őket. Mikor leültek vele szemben megszólalt:
-Köszönöm.
Csöndben ültek tövább, nem mertek megszólalni, féltek, hogy valami olyat mondanak, ami nem illik.
-Igazán hálás vagyok nektek. Ez az ember már nagyon régóta fenyegette az országot. De most már nem árthat.- mosolyodott el a császár.- Kik vagytok ti bátor harcosok?
-Ashida Akira.
-Nakamura Harumi.
-Takashi Hiroto.
A három barát mindent elmondott, hogy ők a jövőből jöttek, miért lett ilyen erejük. Hiroto még arra is megkérte a császárt, hogy mindent meséljen el neki az életéről, mert neki előadást kell róla tartani. A császár roppant nagy örömmel tett eleget a kérésének. (jó pár óráig eltartott míg elmesélt neki MINDENT). A császár felajánlotta nekik, hogy töltsék a palotában az éjszakát. Harumi és Hiroto vacsora után bejárták az egész kertet, eközben pedig egyfolytában beszélgettek.
Egy pillanatra megálltak.
-Hiro… köszönöm, hogy megmentettél. Te vagy az én hősöm…
-I… igazán nincs mit.T… tényleg?- pirult el Hiroto. Majd tarkójára kulcsolva kezét, tovább sétált.
A lány is követte. Egy ideig csak némán sétáltak egymás mellett.
Végül Hiroto nem bírta tovább… úgy gondolta itt az ideje bevallania Haruminak amit oly régóta érez. A holdfényben tökéletesen látszottak nagy fekete csillogó szemei, eközben a fény fekete tincseivel játszott, és fehér bőrét csillogóvá tette.
-Harumi.
-Igen Hiro?- kérdezte kedvesen.
-Tudod az elmúlt napokban annyi minden történt. Hirtelen a középkorba kerültünk, varázsoltunk, elpusztítottunk egy hadsereget, beszélgettem az első japán császárral, és…
-És?
-Rájöttem nem akarom többet titkolni, hogy mit érzek irántad.- nyelt egyet Hiro.
Harumi elmosolyodott.
-Harumi…én…szeretlek.
-Én is szeretlek, egészen idáig azt vártam, hogy lépj valamit.- ölelte meg Hirot, aki viszonozta az ölelést.
-Igen?- jött egy kicsit zavarba Hiro.
-Igen… de megérte várni.
Majd megfogta Hiro kezét, és elindult a palota bejárata felé, de Hiroto megállt egy pillanatra.
-Mi a baj?
-Semmi, csak félek, ha visszatérünk a mi világunkba, már nem lesz esélyem erre.- csókolta meg hirtelen a lányt.
A csók végén Nevetve azt mondta:
-Te buta miért ne lenne erre esélyed? Férfiak…- nevette el magát.
Ezután besétáltak a bejáraton. Ez éjszaka csendje, ahogy a csillagok ragyogtak, és ahogy a hold fénye besütött Hiro szobájába, könnyen álomba ringatta a fiút. Igazán remek napot tudhatott a háta mögött.
Másnap a császár megajándékozta őket egy-egy medállal, hálája jeléül. Mindegyiken egy piros sárkány motívuma volt látható. Nagyon tetszett nekik a medál.
-Tudjátok ifjú hősök, mit tisztában voltink vele, hogy ti egyszer eljöttök.
-Mi?!- néztek a császárra meglepetten.
-A „Sárkány-harcosok próféciája” miatt. Titeket Megami istennő hívott ide, hogy megmentsetek minket. A legenda szerint ezek a hősök sárkányokon érkeznek, tűzesőt, földrengést, és tájfúnt idézve elő.
Harumi a tenyerébe csapva megszólalt.
-Fiúk emlékezte a gyerekkori mesére? A sárkányharcosokra? Miszerint három barát elindul a háborúba, és ott sárkányokon küzdenek? Tudjátok, ez volt a kedvencünk!
-Igen emlékszem!- vágta rá nevetve Akira.
-Igazad van! Tényleg!- mosolygott Hiroto.
Miután a beszélgetést befejezték, már indultak is a Buddha szoborhoz, ami visszavitte őket a saját világukba. Mikor kisétáltak a szentélyből (ahol a szobor volt), és elértek a parkhoz meglepetten látták, hogy az ott lévő óra 7:40-et mutat. Nem csak ezen lepődtek meg, a testük is újra normális lett. Ugyanaz a vékony, kissé csontos kamasztest.
- Visszaváltoztunk.- szólt a szeleburdi Akira.
-Igen, de siessünk, mielőtt elkésünk! Tudjátok, hogy utálok késni!- nyafogott a szép Harumi.
-Strééééber!- cukkolta Akira a lányt.
-Nem is! Gyertek már! Fiúk!- nem várt tovább, megragadta a kezüket, és berohant velük az iskolába. Az egész épületen végigcsörtetett velük, egészen a negyedik emeletig.
- Fhúú, jók vagyunk4 Nem késtünk el.- tette diadalmasan a csípőjére a kezét a szép Harumi.
-Az… az… lehet… de… mindjárt megfulladok…- vetette odalihegve a villámlábú Hiroto.- Ez még nekem is sok volt, ilyen hirtelen…
-Nekem mondod?!- kapkodott levegő után a szeleburdi Akira.
- Ne hisztizzetek! Gondoljatok arra, hogy mi fogjuk kapni a legjobb jegyet, a mai töriórán!- vigyorgott a szép Harumi.
-Mi?- kérdezte Hiroto.
-Te buta! Egészen idáig a középkori Japánban voltunk. A császárral beszélgettünk. Harcoltunk, varázsoltunk.
-És?- kérdezte Akira.
-TI IDIÓTÁK MINDENT TUDUNK A KÖZÉPKORI JAPÁNRÓL, AZ ELSŐ CSÁSZÁRRÓL, ÉS MÉG AZT KÉRDITEK MIÉRT FOGUNK JÓ JEGYET KAPNI?!- kelt ki magából hirtelen a szép Harumi.
A történelem tanár, épp ebben a pillanatban lépett be az ajtón, és hallotta a beszélgetésüket.
-Nos, ha ti mindent tudtok gyerekek, akkor kezdhetitek. Nagyon kíváncsi vagyok.- szólalt meg a tanár.
Miután leüllt, és az osztály jelentett, meghalgatták a „fantasztikus hármas” előadását. A legtöbbet Hiroto magyarázott, pedig ő volt az akit a legkevésbé érdekelt a történelem. Mindent elmondtak a császárról, hogy milyen volt egy akkori csata, a táj, és mindenféle olyan dolgot még, amiről igazából nem is nekik kéne beszélniük. De nagyon tetszett mindenkinek. Izgalmasnak találták. Mindenki állva tapsolt nekik.
-Végre egy izgalmas előadás!
-Hihetetlen, teljesen olyan mintha ott lettetek volna!- itt eléggé zavarba jöttek hőseink.
-Nem hittem volna, hogy ilyen érdekes volt a középkor.
Harsogták az osztálytársaik. Harumi, Akira, és Hiroto ötöst kaptak.
Majd mikor az iskolának vége volt, visszamentek a parkba, és ott a fűben üldögélve beszélték ki a nap eseményeit.
-Olyan szépek ezek a medálok!- mondta Harumi.
-Igen, nekem is tetszenek.- mondta Hiro, de ebben a pillanatban a medálok „lejöttek” a láncaikról és együtt egy kisebb hengerré alakultak, ami a levegőben lebegett. a szeleburdi Akira nem bírta megállni, hogy ne nyúljon hozzá, ezért megérintette, de amint ezt megtette, hatalmas fény kezdett el áradni az medálokból, és hirtelen a medálok is és ők is eltűntek. megint a középkori Japánban találták magukat. Hiroto csak annyit tudott mondani, látván legjobb barátai meglepett arcát:
-Hát igen, a szuperhősök sosem pihenhetnek!-kacsintott rájuk.
A szép Harumi és a szeleburdi Akira nevetésben tört ki.
Rájöttek, hogy a medálok segítségével bármikor visszajuthatnak ebbe a korba. Amikor csak kedvük tartja. Ezt meg is tették. Egyfolytában ingáztak a középkor és a jelenkor között. És miután a király meghalt, Hirotot és Harumit felkérték, hogy legyenek ők az uralkodók, Japán régi hősei. Akira is velük tartott, hogy élvezhesse az udvari életet, mint főtanácsos természetesen. A „sárkány-harcosok” uralkodása után is béke és boldogság honolt Japánban… mindörökre…
