"A Villámharcos" 1. Fejezet

-Hikari! Ébresztő!
-Még öt percet! Kérlek Akari! Mindig olyan korán keltesz, pedig az edzés csak nyolckor kezdődik, most… most meg csak hat óra van… mégis mire jó ez?
-Arra drága húgocskám, hogy formába lendülj edzés előtt! Elvégre a vének szerint egyikünkből lesz a villámharcos, szóval mindig formában kell lennünk!
-Mondd csak, te mindent elhiszel, amit a vének mondanak? Ha rajtad múlna se te, se én nem aludnék egy percet sem… most pedig menj ki, mert én ugyan fel nem kelek még!-nyomta Hikari a párnájára a fejét.
De az akaratos Akari nem hagyta ezt annyiban, és egy hirtelen mozdulattal lerántotta róla a takarót. Annyit mondva:
-Nincs más választásom!- majd kirohant a szobából, egyenesen a kert felé.
Hikari dühösen kipattant az ágyból, és utána rohant, azt kiabálva:
-Akari jobban jársz, ha visszaadod! Komolyan! Mert különben… mert különben…
Az üldözött egy pillanatra megállt, és pimaszul odavetette:
-Mi lesz? Elveszed a takarómat? Nagyon megbüntetsz Hikari!- nyújtotta ki a nyelvét. Tudta, hogy nővérét nagyon könnyen fel lehet bosszantani.
Hikari arca egy pillanatra teljesen elsötétült.
-Na? Semmi válsz? Hát akkor most már két takaróm lesz! Viszlát Hikari! –fordult sarkon, és indult volna tovább, de valami megakadályozta. Egy hatalmas villám csapott a lába mellé. Összerezzent egy pillanatra, majd elszánt tekintettel visszafordult- Szóval megküzdesz érte? Hát legyen, de tudod ugye, hogy nem nyerhetsz?- mosolygott gonoszul.
-Add vissza.- szólalt meg teljes lelki nyugalommal az üldöző.
-Hogy mondod?- válaszolt ravaszul az üldözött.
-ADD VISSZA, AMIT ELVETTÉL, TÉNYLEG NEM FOGTAD FEL… TE… TE TÖRPE?!- üvöltötte dühösen Hikari.- Füstölt hercegnőt csinálok belőled!
-Én törpe?! Te töpszli! Tényleg ezt akarod?! Legyen!- ezennel a takarót elhajítva Akari tenyerében apró szikrák jelentek meg, amik gyorsan hatalmas villámmá formálódtak, majd miután már két méteresre nőtt a kezében elhajította, egyenesen ahhoz az emberhez, akivel beszélgetett.
Hikari két kézzel belenyúlt a villámba és ezzel a mozdulattal szétválasztotta, majd felnevetett, és válaszképpen ő is odavetett egy ilyen kis ajándékot Akarinak, majd pár másodperc után kész háború alakult ki, aminek a tétje egy egyszerű ágynemű volt. A kertben csak hatalmas füst volt látható, aminek a közepe felöl mindig hatalmas fények csaptak ki. Ez az egész hosszú ideig elhúzódott volna, ha a bátyjuk Hankei, és az apjuk közbe nem avatkoznak. Ők éppen a kertben sétáltak, és egyszer csak azt vették észre, hogy hatalmas ordibálás és füst van a hercegnők kertjében. Rögtön odasiettek és egy gyors mozdulattal véget vetettek az „életre-halálra menő harcnak”. A bölcs Hatagashira csak annyit mondott:
-Már megint nem akartál felkelni?
Akari és Hankei hatalmas nevetésben törtek ki, felváltva a komorságot, ami az arcukon uralkodott. A kis tolvaj kacagva odavetette Hikarinak a takarót, azzal hogy:
-Örülök ennek a kis bunyónak, elvégre formába jöttél az edzés előtt!- kacsintott húgára.
Hikari mentegetőzve kezdte az apjuknak:
-Tudod apu, én nem akartam megint lerombolni a fél kertet, felgyújtani a tetőt, megölni a halakat és a virágokat a tóban, meg…-de az apja nem hagyta, hogy befejezze.
-Hikari, nem haragszom. Vagyis tegnap még haragudtam ezekért, de rájöttem, hogy te így mutatod ki ha szeretsz valamit. Bármi árán megvéded, vagy visszaszerzed, és ez általában komoly anyagi károkkal jár… számomra. De…- emelte föl mutatóujját- már megszoktam, elvégre két ilyen lányt nevelni nem könnyű!- mosolyodott el.
Hikari arca teljesen kétségbeesett volt, de mikor meghallotta a „könnyű” szót, akkor megnyugodva fellélegzett. Majd apjához rohant és megölelte.
-De most futás az edzőterembe, mindjárt itt lesz Kasikoi hölgy.
-Várj Hikari, neked még nem ártana átöltöznöd!- mutatott a virágos pizsomára Hankei, amit húga viselt éppen.
-Igazad van, rohanok!- válaszolt gyorsan, és ezzel elrohant a szobája felé.
10 perccel később Hikari már az edzés helyszíne felé rohant, és hirtelen belökte az ajtót. Látta, hogy Akari éppen egy hatalmas spirál alakú villámot formáz a tenyerében. Ettől teljesen elállt a szava. Mikor Kasikoi tanárnő meglátta, hogy megérkezett azonnal odahívta magához és azt mondta neki:
-10 percet késtél! Mi volt az oka?
-Tudja tanárnő az történt reggel, hogy…- a nő nem engedte, hogy befejezze.
-15 évesen az ember lánya tudhatná mi a kötelessége. Neked először is az, hogy ne késs el. Másodszor, mindig tanuld az előzőnapi leckét.
-Tudom, többet nem fordul elő- mondta mentegetőzően.
Akari némán nézte végig az egész jelenetet.
-Úgy legyen. Most pedig mutasd be a tegnapi leckét! Látni akarom, hogy formálsz kört a villámból!
-Igenis!- vette föl ezzel a szóval egyidejűleg az alapállást. Folyamatosan a kezébe gyűjtötte a szikrákat, majd mikor már meg volt a megfelelő nagyságuk, elkezdte őket körré formázni, végül pedig egy folyamatosan energiát árasztó kört tartott a kezében.
A tanárnő elismerően nézett rá, ettől Hikari büszkén elmosolyodott. Akari arca viszont komor lett. Azt gondolta éppen:
Hogy lehet, hogy ő egyfolytában csak lustálkodik, elkésik, és mégis ilyen ügyes? Semmi sem érdekli! Én viszont itt gürcölök, előre tanulok, pontos vagyok, és mégsem érzem magam elég jónak… miért? Tudni akarom… ikrek vagyunk… ugyanolyan elismerést kéne kapnunk… de ő mégis…
Az edzés végén az ikrek elmentek az étkezőbe reggelizni. Már az egész család bent ült. Az anyjuk Kireina királynő vidáman fogadta a lányokat, felpattanva helyéről. A két hercegnő ölelve üdvözölte anyját, majd leültek helyükre. Az asztal tele volt mindenféle finomsággal, ami csak szem-száj ingere. Mindenki jóízűen falatozott, csak Akari ült komoly ábrázattal a reggelije fölött. Ez Hankeinek is feltűnt, rögön megkérdezte:
-Mi a baj Akari? Történt valami?
Akari komoran csak annyit válaszolt:
-Rai Hikari történt.
Mindenki összenézett az asztalnál, egyedül Hikarinak nem tűnt fel ez az egész, mert ő csak a reggelivel foglalkozott. Nagyon szeretett enni, neki az étel volt a legfontosabb, mindig. Na és persze az alvás. Ő volt a tipikus lusta ember, aki csak akkor csinált valamit, ha már az apja szólt rá. De lustaságával teljesen ellentétben állt az, hogyha valakinek segítségre volt szüksége rögtön ott termett. Ilyenkor nem számított neki, hogy fáradt vagy éhes. Általában ezt csak Akariért tette meg…
-Mit csinált?- kérdezte anyjuk kétségbeesetten.
Akari nem bírta tovább türtőztetni, régóta lappangó érzéseit, elkezdett dühösen magyarázni:
- Semmit! Éppen ez az, hogy ő sosem csinál semmit, és mégis ő az, akire mindenki úgy néz, mintha valami csoda lenne! De miért? Mondjátok meg! Tudni akarom! Mind a ketten ugyanannyit érünk! De nem így érzem… Én sokkal jobban hajtok, mint ő, jobban szeretnék a kiválasztott lenni… őt nem is érdekli! Biztos, hogy csak azért jön az edzésekre, mert nincs jobb dolga!
-Akari! Kérlek figyelj!- szólalt meg Hatagashira- Nem tudtuk mikor jön el az ideje, hogy elmondjuk neked. Nem így szerettük volna ezt veled közölni…
-Mégis mit apa?!
-Az az igazság Akari… hogy a villámharcos, az nem más… nem más, mint…
-Ki az?- kiabálta Akari egyre hevesebben.
-Nem más mint Hikari.
Akari teljesen megdermedt. Nem akarta elhinni azt, amit az apja mondott az imént. Arra gondolt, hogy ez csak egy rossz vicc.
-Ugye, ugye csak tréfálsz?- kérdezte hitetlenkedve.- Anyu, Hankei mondjátok, hogy ez nem igaz!
-Sajnálom kincsem, de… az- válszolta az anyja.
-Hankei kérlek, legalább te…- kiabálta a sírás küszöbén állva már Akari.
-Akari, én sem akartam elhinni mikor megtudtam, de tényleg ő az…
-EZT NEM HISZEM EL! MIRE VOLT JÓ AZ A SOK EDZÉS, AZ A RENGETEG ÁTVIRRASZTOTT ÉJSZAKA A LECKÉK MIATT, A SOK TANULÁS, AZ A RENGETEG ESŐBEN VALÓ VILLÁMHAJLÍTÁS… ezt nem hiszem el… hogy lehet…- kezdett el sírni Akari.
-Drágám nyugodj meg! Erről nem te tehetsz! Ezt nem mi döntjük el!- mondta az apja.
-Te ugyanolyan erős vagy, mint Hikari szívem. Ne sírj- szólt az anyja.
-De… De…- csapott dühösen az asztalra- ezt én sohasem fogom elfogadni! REMÉLEM ÖRÜLSZ HIKARI! SOHA TÖBBET NEM AKARLAK LÁTNI!- szaladt ki sírva az étkezőből.
-Akari…- nézett szomorúan nővére után.