♥오류.OneStupidMistake. TT ~ TT

Mindig is tudtam,hogy bunkó vagyok,és nem igazán mutatom ki egy könnyen az érzéseimet. A családom legtöbb tagja már megszokta,és a többséget nem is igazán zavarja már ez a dolog. De mindig meglepődnek,ha hirtelen kimondom azt a "bűvös szó"-t,hogy: "Szeretlek XY!" Jól esik nekik ez olyantól hallani,aki általában elzavarja őket,ha olyat kérdeznek tőle,hogy: "Sui,őszintén...Te szeretsz egyáltalán valakit?" - igen sokszor zavarom el az embereket ilyenkor magamtól,hogy hagyjanak inkább békén,és ne zargassanak,ilyen "hülyeségek"-kel. Kezdek rájönni,hogy nem is olyan nagy hülyeség,de még mindig nem izgat annyira...^^"PPP
De ma nagyon rosszul éreztem magam...
Nem,nem fizikailag...inkább lelkileg. Miko rosszul lett (sokadszorra,de ez más volt). Spanyol óráról kiküldtek vele,hogy keressük meg a védőnőt. Kimentünk,elmentünk a szobájához,de ma pont nem volt benn.==' Aztán visszamentünk, a termünk elé,ahol leültem a padra miközben Miko fel alá sétált.Gondolkozott.Úgy gondoltam jobb lesz,ha egy kicsit csöndben maradok,szóval csak egy idő után szólaltam meg:
-...Miko,akkor most mi lesz?
-Hmm...? - nézett rám,teljesen kiesve a gondolatai közül.
-Hát úgy értem,hogy most akkor felhívod anyudat, vagy sem? Vagy hazamész-e vagy sem...? - érdeklődtem.
-Nem tudom... - majd a zsebéhez nyúlt egy idő után,és felhívott valakit. Az anyukáját. Beszéltek egy sort,és a szokásos történt. Sajnos nem tudott érte bejönni,bizonyos okok miatt. A beszélgetés végén,miután letette a telóját megszólaltam...
-Na,most akkor mi lesz?Mit mondott?
-Azt,hogy nem tud bejönni...
-Okééé~ Akkor menjünk vissza az osztályba,nem mintha sok kedvem lenne hozzá,de gyerünk...
...Bementünk az osztályba,és mindenki aggódva kérdezgette Mikot. Rám jött egy olyan "folytogatós érzés",de nem foglalkoztam vele,nem szoktam... Csak azon gondolkodtam,hogy: Hogy lehet,hogy csak én nem aggódom érte?Hogy csak engem nem izgat ez az egész?Talán azért,mert mindig minden rendben volt eddig? Stb...
De pár perc után megszólalt a telója,és kiment beszélni a folyosóra...
Miután bejött,mindenki csak annyit vett észre,hogy...sír. Én nem igazán tudtam megszólalni. Először kicsit lesokkoltam a látványtól... Miko? Létezik,hogy előttem S.Í.R.? Ő,aki "elhatározta",hogy S.O.H.A. nem fog előttem sírni? És még meg sem próbálta eltakarni az arcát...
Nagyon fura érzésem volt... normális esetben én nevetek,ha valaki sír,de most nem nevettem... nem tudtam és nem is szerettem volna... Csak nem nevethettem ki a legjobb barátnőmet. Ez még tőlem is túlságosan bunkó lett volna. Természetesen megkérdeztem a rövidke sokkom után,hogy:Mi történt??Mi a baj?? Stb...de ő nem válaszolt,csak szipogott,és könnyezett...
Nem tudtam,hogy mit kellene csinálnom...nekem,aki sohasem sajnált senkit,és nem igazán volt hajlandó (legtöbbször) együtt érezni senkivel sem...
De amióta Mikot megismertem,azt hittem idővel elsimulnak ezek a "jellemhibáim",de ez a folyamat,még nem igazán kezdődött el azt hiszem...Na jó ez hülyeség,egyáltalán nem kezdődött el...^^"PPP
...Hátrafordultam inkább Ransinsához.Nem akartam látni ÍGY Mikot....
A spanyol óra utáni szünetben Miko az első padban fejét a padra hajtva gubbasztott... Nem szóltam hozzá,mert jobbnak találtam békén hagyni. Ilyenkor lehetetlen vele beszélni. Az utóbbi napokban amúgy is az volt. Elég feszült volt ez a hét,nagy volt a hajtás is...=='
Aztán becsöngetés előtt 5 percben rájött a sírás megint. Azt mondta,hogy "Egy csomó dolog felgyülemlett benne most..." Oké... Próbáltam a "magam módján" megvigasztalni. De az én vigasztalási módom csak nagyon kevés embernél válik be... De amikor Mikohoz hozzászóltam,akkor úgy nézett rám finoman szólva,mint egy... "Élő-halott"! Annyira üveges volt a tekintete,és még a szokásosnál is sápadtabb volt. Dekiru és Amei tudott vele csak szót érteni,mi Ransinsával inkább elmentünk onnan.
Elengedték matekóráról,és bement az anyukájához a kórházba...
Megint rám jött az a k*rva sz*r érzés... Meg sem próbáltam elkéredzkedni,hogy elkísérjem,hogy mellette legyek... mert nekem fontosabb volt a matekóra,meg a korrepetálás...
Pedig ő ha én rosszul vagyok sosem gondol ilyenekre...neki akkor én vagyok a legfontosabb,hogy mellettem legyen,és vigyázzon rám... Ezzel szemben én... Fontosabbnak tartottam azt,hogy ne maradjak le azokról a k*rva hatványos sz*rokról...
Mégis milyen legjobb barát vagyok én? Hogy tehettem ilyet? Miért? - kavarogtak a gondolatok a fejemben,miután Miko kilépett az ajtón...R.O.S.S.Z.
...Hiszen akkor nem voltam mellette,amikor az is benne volt a pakliban,hogy helyben összeesik,vagy elájul...:'(
De amint vége lett az órának kalap-kabát siettem be a kórházba. Mire felértem a laborhoz,majd kiköptem a tüdőmet,de Miko velem ellentétben legalább már jobban volt egy kicsivel...:') Majd együtt jöttünk haza... Majd este beszélek vele,ha hív...De ő még mindig szunyál szerintem ^^"PPP...Kekeke~ Szóval valószínű,hogy nekem kell majd hívnom...^ ~DDD
Soha többet nem szeretném ha így kéne látnom Mikot... Legközelebb nem fog érdekelni,hogy milyen óráról maradhatok le... Hisz nehogy már a legjobb barátnőmmel történjen már valami szörnyű...inkább !EGYSZER! kapjak egy sz*r jegyet... majd kijavítom...^^"PPP Kekeke~
Tudom,hogy Miko neked ez nem tűnt föl ma,mert direkt nem szerettem volna,hogy észre vedd,de most már tudod...Sajnálom...:'(
Legközelebb ÍGÉREM nem fognak érdekelni,ilyen apróságok ♥Miko...:(

미코  & 수이

... ♥ ...